Péter: Versek

le Quadrilatére XXV.

halk hangon szólítottalak házad kapujánál
isten embere ki sajgó lábamat megmostad
s megdörgölted írral mert nehezültek lépteim
uram irgalmazz ha a szíved ellen vétkeztem

kihúztad kezemből vádló bűntudat ostorát
arcod tündöklő mosolya békét írt szívembe
csókkal vidámítottad fel szomorú szemeim
krisztus kegyelmezz ha hitem oly sokszor meglankad

az égbolt csillagai fedik szíved határát
s létem benne nyeri megnyugvását amint vonzza
hogy szeretőn legyen kísérő holdja fogy s telik
folyton fényen keringő armilláris gépezet

megnyitod szemeimet por és csillagködön át
a múlt és jövő mint egyetlen és örök jelen
végtelen valóság látására hogy színei
mozaik üvegen át szövetséged szivárványa

1999.

le Quadrilatére XCIV.

tiszta hósármány a fényes havon
tisztább lelked még ezer madárnál
szöknöd játékkal el tőlem hagyom
egy név íródik lépteim nyomán

az éj egén fent ragyogó csillag
de elvarázsol a tekinteted
szelíd tó tükre hullámaiban
szemem lesütve kémlelem tied

tajtékzó szívem hófehér habja
némán szorítja lüktető torkom
kedvesebb vagy minden szőke hadnál
kik csábítanak földön s mennybolton

nyúlánk nyírfa a dombtetőn te vagy
sóhajod szél borzolta lombeső
mosollyal könnyekkel heves vággyal
csak meg ne csalj szívem hogy szeret ő

2008.

le quadrilatére LXXXV.

mikor alászállt a nap sötétbe csuklott
az este kitárta pávatoll ernyőjét
s fényét a város szikrái törték igába
szövedéke kis gyertyabélként világlott

textúráján drága kelme foltmintái
a kék járdán és zöld ablakon mosolyom
féltőn takarom ujjaim péle-méle
kecskelábú pán hétágú sípján játszik

alábbhagy a szerelem s bontakozni kezd
vetkőzni nesztelen szőke haját a szél
az őszi eső bársonyára fodorva
fanyar illatát sodorja messzire veszt

hamar felgyúló lámpák aranyláncai
lankás nyakára kúszva akár idős hölgy
az avar léptű ködös völgy mit felkavar
s a folyó tükrén simítja el ráncait

2004.